Határon átnyúló program NATUR/DANUBEPARKS

A projektben konzorciumi partnerként résztvevő Gönyű Község Önkormányzata fejlesztései:

 

SAJTÓKÖZLEMÉNY

GÖNYŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA INTERREG V-A EGYÜTTMŰKÖDÉSI PROGRAM KERETÉBEN MEGVALÓSÍTOTT PROJEKTJÉHEZ
2019. június 1.


Gönyű legszebb része a Duna-part, ahova sok látogató érkezett az elmúlt években is a nyári hétvégéken. Itt tették vízre a csónakot, sétáltak a parton, vagy éppen horgásztak, de szívesen kötöttek ki a vízitúrázók is. Ez ebben rejlő lehetőségekre épített az önkormányzat projektje, amikor több elemből álló tanösvényt alakított ki dunai panorámával.

Az Interreg V-A Együttműködési Program keretében megvalósult fejlesztések a Duna-parton koncentrálódnak. A Duna Panoráma Természetvédelmi és Helytörténeti Tanösvényen interaktív, magyar és angol nyelvű táblák vezetik a látogatókat először a madárösvényen, aztán rákanyarodva a Duna-parti sétaútra, egészen a pihenőpontig. A séta minden korosztály számára élményt nyújt. Lesz, aki a panorámában gyönyörködik az új padokon ülve, lesz, aki szívesen elolvassa a helytörténeti érdekességeket, és biztosan akad olyan is, aki az okos telefonja segítségével filmet néz, applikációt tölt le, vagy lejátssza a Gönyűről szóló mesét a család apróságainak. A gyerekek figyelmét nemcsak a mese köti majd le, hanem a táblákba épített játékok is. A kilátópontról panorámatávcsövön keresztül megfigyelhetőek a víz fölött szálló madarak. A tematikus, hajós játszótér pedig ráhangol a megújult épületbe került helytörténeti kiállításra, mely a helyi hajósok relikviáit mutatja be. Az épület felújítása szintén a projekt keretében valósult meg. Az új attrakciók nemcsak a helyieket szólítják meg, várhatóan sokan jönnek majd Gönyűre a környező településekről, megállnak egy rövid pihenőre az Eurovelo 6 kerékpárúton haladó turisták, és a víz felől is érkezhetnek érdeklődők.
A tervek megvalósításához 170.325 EUR állt rendelkezésre, melynek 95 %-a Európai Uniós és hazai támogatás. A teljes projektet 9 szlovákiai és magyarországi partner valósítja meg év végéig.
Az önkormányzat június 1-jén adta át ünnepélyes keretek között a Duna Panoráma Tanösvényt. A szalag átvágásában Major Gábor polgármester és Szekendi György a Gönyűi Horgászegyesület elnöke közreműködött. Az átadó résztvevői tárlatvezetésen vehettek részt az új, „Élet a Duna partján” című hajóskiállításban. A hivatalos program után gyerekeknek szóló rendezvénnyel kedveskedett az önkormányzat, a Vöröskereszt és a Nyugdíjasklub a helyi családoknak.