Felhívások

Kedves Fiatalok! Itt a tavasz! Kalandra fel! A tanév végéhez közeledve már biztosan unjátok a dolgozatok, feleletek világát. Kikapcsolódásképpen vegyetek részt a „Gerecse Natúrparkos vetélkedő”-ben, mely komoly előkészületeket nem igényel, viszont annál több hasznos információ birtokába juttat Benneteket!

A legjobb 4 csapat, értékes nyereményben részesül, közülük is a legjobb részt vehet a májusban megrendezésre kerülő Országos Natúrparki Döntőn.


Mi is az a natúrpark?


A natúrpark Magyarországon a nemzeti park, a tájvédelmi körzet és a természetvédelmi terület mellett a természeti és kultúrtörténeti értékek megőrzésének negyedik szervezeti formája. A natúrpark egy olyan nagyobb kiterjedésű terület, amely természeti, tájképi, és kultúrtörténeti értékekben gazdag, és lehetővé teszi a természetben történő aktív kikapcsolódást, felüdülést, gyógyulást, fenntartható turizmust, valamint foglalkozik természetvédelmi oktatással, neveléssel és ismeretterjesztéssel, továbbá természetkímélő gazdálkodást valósít meg.
Magyarországon eddig 10 natúrparkot jegyeztek be, de lehet, hogy Ti még egyikről sem hallottatok. Itt az ideje, hogy megismerkedjetek velük: Vértesi Natúrpark, Írottkő Natúrpark, Sokoró - Pannontáj Natúrpark, Cserhát Natúrpark, Szatmár-Beregi Natúrpark, Hét Patak Gyöngye Natúrpark, Gerecse Natúrpark, Koppányvölgy Natúrpark, Kőrösök Völgye Natúrpark, Szigetköz Natúrpark.

 

Kik is vehetnek részt a játékban?


- 4 fős, felső tagozatos diákból álló csapatok jelentkezhetnek
- a résztvevők iskolája, vagy a lakóhelye a Gerecse Natúrpark területén van (települések: Annavölgy, Baj, Bajna, Bajót, Csolnok, Dág, Dunaalmás, Epöl, Gyermely, Héreg, Kocs, Lábatlan, Naszály, Neszmély, Nyergesújfalu, Sárisáp, Süttő, Szomód, Szomor, Tardos, Tarján, Tát, Tata, Tatabánya, Tokod, Tokodaltáró, Úny, Vértesszőlős, Vértestolna)
- akik vállalják, hogy győzelem esetén egy felnőtt kísérővel részt vesznek az országos döntőn 2018. május 18. és 20. között, Győrújbaráton (a szállás, ellátás és a program költségeit is a szervezők állják)
- akik hozzájárulnak, hogy a vetélkedő során benyújtott alkotásukat a szervezők bemutassák a nagyközönségnek

A vetélkedő egy fordulóban történik, a feladatlap fő témája a Gerecse Natúrpark. A kérdésekre az Internetet böngészve (www.gerecsenaturpark.eu) könnyen választ találtok, az alkotó feladatnál pedig csak a kreativitásotokat kell használnotok!


A feladatlapot 2018. május 2. 24 óráig kell eljuttatni az aradi.nikolett@duna-gerecse.hu e-mail címre vagy postán/személyesen az alábbi címre:
Duna-Gerecse Turisztikai Nonprofit Kft. (Tourinform Iroda) 2890 Tata, Ady E. u. 9.

Sikeres kutatást, informálódást és jó szórakozást kívánunk a vetélkedőhöz!


További információ: Vidáné Aradi Nikolett
aradi.nikolett@duna-gerecse.hu; +36/30/658-3334